Milyen okai lehetnek a meddőségnek?

Lehetőségek a meddőség ellen
Lehetőségek a meddőség ellen

A meddőség minden időben sok fejtőrést okozott az embereknek. Volt, amikor Isten csapásaként tekintettek rá és nagy szégyennek tekintették a gyermektelenséget. Nyilván, hogy az ilyen felfogások miatt azok a nők, akik nem szültek gyermeket rengeteget szenvedtek, a lenézés és a kiközösítés miatt. Mára azonban kissé megváltozott a helyzet, köszönhetően az orvostudomány fejlődésének. A különféle orvosi vizsgálatoknak révén már meg tudják állapítani, hogy melyek azok az okok, amelyek miatt valakinek sehogy nem sikerül teherbe esni vagy miért vetél el sorozatosan.

Sajnos általában valamilyen eddig még ki nem derített betegség áll a meddőség hátterében, azonban nemcsak feltétlenül a nő esetében állhat ez fent. Ugyanúgy a férfi szervezetében is lehet valamilyen lappangó betegség, amire még nem derült fény. Ebből is látható, hogy mennyire fontos lenne elvégezni a szükséges vizsgálatokat, ha valami nincs rendben a fogamzás környékén.

Tovább olvasom

Melyik gyógytorna segít a gerincfájdalom ellen?

gyógytorna
Gyógytorna

A gerincben jelentkező fájdalom kiváltó oka sokféle lehet, azonban az eredmény sajnos ugyanaz. Fájdalom, az életminőség romlása, rossz hangulat és még lehetne sorolni. A különböző fájdalomcsillapító szerek hatékonyak ugyan, viszont csak ideig-óráig lehet rájuk számítani, így mindenképpen ajánlott olyan megoldást keresni, ami hosszútávon is eredményes. A gyógytorna bizonyos fajtái pont erre kínálnak megoldást és már megannyi ember életét varázsolták fájdalommentessé.

A 13 éves tapasztalattal rendelkező szakember összegyűjtötte azokat a kiváltó okokat, amelyek gerinc-, hát- vagy éppen derékfájdalomhoz vezetnek, de természetesen azt is közzétette, hogy miként lehet ezen segíteni. Az olyan nyilvánvaló okokon kívül, mint a sérülések, a műtét vagy éppen az idős kor okozta test degeneráción túl, a megnövekedett stressz is vezethet ide. A stressz általában helytelen testtartást vált ki, aminek következtében bizonyos izmok megfeszülnek.

Tovább olvasom

Miben tud segíteni a gyerekeknek a homloklebeny terápia?

Homloklebeny terápia
Homloklebeny terápia

Az élet néha váratlan fordulatokat hoz, amelyekre előre senki nem számít, mégis ezek között meg kell tanulni helytállni, megmaradni. Ilyen lehet az is, amikor az iskolában vagy már az óvodában kiderül, hogy a gyermeke viselkedése eltér a megszokottól, vagyis viselkedésében, tanulásban, az összpontosításban, esetleg a kommunikációban a megszokottól eltérő magatartást tanúsít, gyengébben teljesít, esetleg a szavakkal nem igazán tudja kifejezni a gondolatait.

Nem kell feltétlenül pánikba esni, ugyanis ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy a gyerek fogyatékos lenne, hanem előfordulhat, hogy olyan problémával küzd, ami orvosolható, sőt, a megfelelő terápiával kiküszöbölhető. Ilyen esetekben ajánlott felkeresni egy szakembert, aki segít megállapítani a pontos problémát. Nem ajánlatos belemenni a feltételezgetésekbe, hiszen a megfelelő képzettség hiányában csak találgathat az ember. A Budai Mozgásfejlesztés nevű intézmény, aminek székhelye Budapesten, a Tárogató út 2-4 szám alatt található, a II. emeleten, az ilyen jellegű problémák kezelésében és kiküszöbölésében nyújt segítséget.

Tovább olvasom

Fog implantátum csontbeültetés nélkül

Egészséges mosoly 72 óra alatt
Egészséges mosoly 72 óra alatt

Hogyha szükség van rá, akkor érdemes teljes körű szolgáltatást választani. A Relax Dental Center fog implantátum ajánlata tartalmazza a konzultációt, a tervezést, a fogeltávolítást, a sebek ellátását, a panoráma röntgent, ráadásul a Bemer kezelést is, ami a gyógyulást hivatott elősegíteni.

Akár a teljes állcsont helyreállítása is lehetséges, mivel sok esetben nemcsak egy-két fog pótlására van szükség, hanem a teljes fogsor rendbetételére.

Tovább olvasom

Mire képes a méhpempő?

 méhpempő
méhpempő
Annak ellenére, hogy az ókori világban is ismerték a méhek jótékony hatását a környezetre, illetve az általuk termelt anyagokat is használták az orvoslásban, mégis a 20. században újra fel kellett fedezni, hogy mi is zajlik a méhkaptárban. Ekkor ugyanis a méhpempő került a kutatók figyelmének középpontjába. Már ismerték a propolisz gyógyhatásait, de a lárvák és a királynő által fogyasztott méhpempőt még nem.

Tovább olvasom

Hol lehet megtanulni az Aviva alapgyakorlatokat Budapesten?

Aviva Torna alapgyakorlatok
Aviva Torna alapgyakorlatok

Az egészség, a mozgás, a helyes életmód ma már egyre több embert foglalkoztat, hiszen a sok ülőmunkának, az egészségtelen étkezésnek a következménye gyakran az elhízás és a különböző betegségek megjelenése. Azonban nem mindegy, hogy milyen mozgást, gyakorlatokat választunk és ezeket hol sajátítjuk el. Ha nem tudod, hogy hogyan állj neki a keresésnek, akkor érdemes ezen az oldalon böngészni: https://valtozasmuhely.hu/aviva-torna-alaptanfolyam-alapgyakorlatok-betanitas/.

Ezen az oldalon egy olyan módszerrel lehet megismerkedni, ami számos női és férfi betegség megelőzésére alkalmas, hiszen a végzett mozdulatoknak köszönhetően, serken a vérkeringés, helyreáll a hormonháztartás, edződnek és így helyesen működnek azok az izomcsoportok, amelyeknek az elrenyhülése a legtöbb esetben gondot szokott okozni. Magát a módszert egy magyar származású fizikoterapeuta, Aviva Gabriella Steiner dolgozta ki és jól felépített gyakorlatsorokat tartalmaz, de természetesen fontos helyes táplálkozás és megfelelő testtartás is.

Tovább olvasom

Goji bogyó vásárlása a weboldalról

Goji bogyó com
Goji bogyó com
A tibeti hegyekben barangoló szerzetesek felfedeztek egy különleges növényt, ami piros bogyókat terem és rájöttek, hogy nagyon értékes dologra találtak. A goji bogyó com révén az európai emberek is megismerkedhetnek a goji bogyó jótékony hatásaival. Különféleképp fogyasztható ez a gyümölcs, többek között goji berry vagy goji ital formájában. Ez utóbbi természetes gyümölcslé, adalékokat és tartósítószereket nem tartalmaz. Ennek az egészségre igen jótékony hatású növénynek a latin neve lycium barbarum.

Tovább olvasom

Fog implantátum problémák nélkül

Fog implantatum
Fog implantátum

Önt is zavarja, hogy nem teljes a fogsora? Ennek ellenére szeretne újra önfeledten mosolyogni? Akkor ne habozzon tovább, hanem használja ki a fog implantátum behelyezésében rejlő előnyöket!

Dr. Kelemen Pál szívesen segít a hozzá forduló pácienseknek. Képes 72 óra leforgása alatt sort keríteni az implantációra. Az altatás ideje alatt a beavatkozás összes lépése megtörténik. Persze nem rögtön végezhető el a műtét, hiszen előtte konzultációra és tervezésre is szükség van.

Tovább olvasom

A mellfelvarrás kockázatmentesnek számít

Mellfelvarrás kiváló végeredménnyel
Mellfelvarrás kiváló végeredménnyel

A statisztikák szerint, ez a legtöbbször elvégzett plasztikai beavatkozás a hölgyek körében. A mellfelvarrás manapság már rutin műtétnek számít. Ilyenkor a megereszkedett zsírszövet és mirigyállomány egy része eltávolításra kerül.

A mellek ezt követően kisebbek, ám sokkal formásabbak és feszesebbek lesznek. A mellfelvarrást nem szabad összetéveszteni a mellnagyobbítással, viszont a kettő egyszerre is lehetséges. Egyértelműen ebben az esetben a műtét utáni szövődmények összeadódnak, így ezekkel is számolni kell a későbbiekben.

Tovább olvasom

A spirulina alga igazi áldás a tengerekből

Spirulina
Spirulina
Körültekintő gondosságot igényel a megfelelő táplálék kiegészítő kiválasztása. Fontos, hogy valódi hatóanyag tartalommal bíró, természetes forrásból származó terméket fogyasszunk. A spirulina és chlorella mikroalgák teljes értékű tápanyagoknak számítanak, hiszen koncentráltan tartalmaznak minden nélkülözhetetlen vitamint és ásványi anyagot. Szervezetre gyakorolt élettani hatásuk kiváló, mellékhatásuk nincs. Védik a szív- és érrendszert, segítik az emésztést, erős gyulladás- és fájdalomcsillapítóként működnek, felszívódásuk 95%.

Tovább olvasom

Hair transplant, az utolsó esély

Látványos eredmény

Amióta csak kezdetét vette életében a kopaszodás könyörtelen folyamata, állandó szorongás gyötri? Álmaiban több alkalommal is újra dús hajkoronájában díszeleg, amelyet minden ismerőse megirigyel?

Elérkezett az ideje, hogy valóra váltsa álmait a Hair transplant közreműködésével! A hajbeültetés a plasztikai sebészet egyik kimagaslóan népszerű ágazata, amely robbanásszerűen került a köztudatba, és azóta emberek millióinak tette jobbá az életét.

Tovább olvasom

A magán nőgyógyászati rendelés felkeresése előtt

Nőgyógyászati rendelő

Ugyan az orvosok nem szeretik, ha a páciens már otthon diagnosztizálja magát, azért nem árt, ha tisztában vagyunk egy-egy betegség tüneteivel és lefolyásával, mielőtt orvoshoz mennénk.

A mamadoki.hu egy magán nőgyógyászati rendelés honlapja, viszont az oldalon megtalálható egy úgynevezett „Tünettár” menüpont is, ahol a leggyakoribb női betegségekről olvashatnak a jelenlegi és leendő páciensek. Ezek közé tartozik többek között a felfázás, a policisztás ovárium szindróma, az inkontinencia és a petefészek ciszta is.

Tovább olvasom

Szagtalanító, a kellemetlen illatok ellen

Szagtalanító

A nyári forró hónapokban gyakran szembesülhetünk azzal a kellemetlen ténnyel, hogy például az emésztőgödör mélyében megindult bomlási folyamtok révén igen kellemetlen illatú gázok szabadulnak fel. Ezek minduntalan a felszín felé törekednek és megkeseríthetik az életünket. Szerencsére már van természetes és hatékony megoldás a szagtalanító képében. Felesleges vegyszerekkel beleavatkozni az élet rendjébe vagy más nem előnyös módszerrel tenni azt.

Tovább olvasom

A nádcukor ár itthon sem magas

Minőségi nádcukor

Manapság egyre nagyobb teret hódítanak az egzotikus élelmiszer alapanyagok, ugyanis bármit meg lehet venni nálunk is. A nádcukor ár kifejezetten megfizethető a magyaroknak, pedig ez a fajta édesítőszer igazán nagy utat tesz meg a hazai konyhákig.

Ha már nem drága, miért ne próbálnánk ki? A cukornád nem az úgymond új keletű növények közé tartozik, hiszen már az ókorban is termesztették. Napjainkban például Dél- Amerikában, Kelet-Indiában és néhány trópusi területen termesztik nagyüzemben.

Tovább olvasom

Gyógynövényeket tartalmaz a zúzódás kezelése krém

Krém zúzódásra

Bármilyen betegségről, kórról legyen is szó, jobb megelőzni, mint utólag kezelni. Nincs ez másképp a napallergia esetében sem, amitől sajnos nagyon sokan szenvednek, így nekik tanácsos kerülniük az erős napsütést. De ha mégis úgy alakul, akkor a napallergia kezelése házilag is lehetséges, mégpedig gyulladáscsökkentő gyógynövényekkel, antioxidáns vitaminokkal, azt viszont tudni kell, hogy ezek csupán a panaszok enyhítésére szolgálnak.

A napallergia kezelése házilag helyett, az egyetlen biztos ellenszer tulajdonképpen a napsugárzás elkerülése. Előfordul azonban, hogy ezt nem lehet betartani, hiszen a nyári forróságban is el kell intéznünk az ügyes-bajos dolgainkat és ki kell merészkednünk az erős napsütésbe. Elővigyázatosnak kell lennünk és mindig világos színű ruhában tegyük ezt, de a napszemüveget és a kalapot szintén nem szabad otthon felejteni.

Tovább olvasom