Milyen okai lehetnek a meddőségnek?

Lehetőségek a meddőség ellen
Lehetőségek a meddőség ellen

A meddőség minden időben sok fejtőrést okozott az embereknek. Volt, amikor Isten csapásaként tekintettek rá és nagy szégyennek tekintették a gyermektelenséget. Nyilván, hogy az ilyen felfogások miatt azok a nők, akik nem szültek gyermeket rengeteget szenvedtek, a lenézés és a kiközösítés miatt. Mára azonban kissé megváltozott a helyzet, köszönhetően az orvostudomány fejlődésének. A különféle orvosi vizsgálatoknak révén már meg tudják állapítani, hogy melyek azok az okok, amelyek miatt valakinek sehogy nem sikerül teherbe esni vagy miért vetél el sorozatosan.

Sajnos általában valamilyen eddig még ki nem derített betegség áll a meddőség hátterében, azonban nemcsak feltétlenül a nő esetében állhat ez fent. Ugyanúgy a férfi szervezetében is lehet valamilyen lappangó betegség, amire még nem derült fény. Ebből is látható, hogy mennyire fontos lenne elvégezni a szükséges vizsgálatokat, ha valami nincs rendben a fogamzás környékén. Megtörténhet, hogy a kivizsgálás után valami olyanra derül fény, ami teljesen befolyásolja, sőt, átalakítja a házastársak életét. Kissé hosszú időbe kerül a kivizsgálás, hiszen nagyjából 2 hónapot ölel fel. Az eddigi statisztikák azt mutatják, hogy a kivizsgálások során 30%-ban a férfiaknál, 40%-ban pedig a nőknél mutatható ki valamilyen rendellenesség, de bk.10%-ban olyan is akad, amikor mindkét félnél van valamilyen rendellenesség és azért nem sikerül a megtermékenyülés. Viszont olyan is előfordul, hogy nem sikerül okot felmutatni, ilyenkor általában az a magyarázat, hogy túl nagy az eltérés a két fél között, amire viszont nincs még megfelelő kezelés.

Amennyiben azt tapasztalják, hogy a sorozatos próbálkozások ellenére sem sikerül gyermeket nemzeniük, akkor mindenképpen keressék fel a www.dunamedicalcenter.org internetes felületet, ahol többet megtudhatnak a vizsgálatok típusairól, az orvosokról, a kezelésekről és mindarról, ami a meddőséggel kapcsolatos. Ne halogassák tovább! Derítsék ki mielőbb a probléma okát és ha erre tűhegynyi lehetőség van, akkor tegyenek meg mindent azért, hogy mielőbb szülőkké váljanak!

További bejegyzések