Egy felnőttbarát szállodában tényleg édes kettesben romantikázhat párjával

A legprofibb hely a közösen töltött minőségi időhöz
A legprofibb hely a közösen töltött minőségi időhöz

Sokszor lehet hallani a párkapcsolatokat illetően, hogy a szerelmet megtalálni könnyű, megtartani viszont sokkal nehezebb. Azok, akiknek már több év van a hátuk mögött, jól tudják, hogy ez nemcsak üres klisé, hanem valóban igaz. Ha nem figyelünk kellőképpen oda a másikra és magunkra, akkor könnyen elhidegülhetünk egymástól. Párkapcsolatban a közösen töltött minőségi idő különösen fontos.

Általában az első pár évben ezzel nem is szokott gond lenni, a szerelmesek igyekeznek minél többet együtt lenni, izgalmas programokat megszervezni, közben lesik egymás kívánságát. Azonban, ahogy telik az idő, sokak esetében egyre többször háttérbe szorulnak a közös alkalmak és marad helyettük a mindennapok taposómalma. Az első gyerek megérkezése páratlan színfoltot hoz minden család életébe, új távlatok nyílnak meg, viszont azzal is együtt jár, hogy a kicsi kerül a középpontba és a szülőknek kihívást fog jelenteni már az is, hogy akár egy kevés időt együtt tölthessenek, csak kettesben.

Tovább olvasom