Hogyan növeszthetek férfias szakállt?

szakállnövesztés
Szakállnövesztés

Az ókori Egyiptomban a férfiak bodorították és vöröses barnára festették a szakállukat, ugyanekkor Kínában a vörös arcszőrzet bátorságot és erőt jelentett. Manapság már más a helyzet. A sikeres szakállnövesztés több tényezőn is múlik. Először is ebből a szőrfajtából van több is, mint például az oldal, a kecske, a kör, a császár vagy a pofaszakáll, amit más néven pakompartnak vagy barkónak is hívnak. Ahogy Charles Darwin, Leonardo da Vinci vagy Abraham Lincoln is növesztettek ilyet, úgy bármelyik férfinak sikerülhet.

Persze van pár dolog, ami szükséges hozzá, például a legfőbb a türelem. Sajnos ez nem megy egyik napról a másikra, ki kell tűzni egy célt, hogy milyen hosszúságra vágyik valaki, majd várni kell, hogy nőjön. Havonta körülbelül 2,5 centimétert növekszik, tehát adottságoktól függően 2-4 hónapba is telik, amíg a természetes formájára megnő. Ha esetleg viszket, akkor használjon balzsamot vagy olajat, kimondottan erre a célra valót. Hetente kétszer ajánlott megmosni, szárítani, majd vaddisznósörtéből készült kefével átfésülni.

Körülbelül 30 napig kell a türelem, mert akkora adja ki nagyjából a természetes formát, amit aztán fazonra tud szabni. Ez idő elteltével jön a trimmelés, ami úgy történik, hogy szakáll samponnal való mosás, majd szárítás után a legnagyobb vágási magassággal megy végig az arcszőrzetén az elektromos borotvával és egyenesre vágja. A szőrszálak növekedési irányával ellentétesen dolgozzon, hogy azoktól a szálaktól is megszabaduljon, amelyek csoportban vannak. Addig végezze ezt a műveletet, amíg eléri azt a hosszúságot és formát, amit szeretett volna.

Az eltérő hosszúságú szálakat se kímélje, szabaduljon meg tőlük! A bajusz és a szakáll egyforma méretű lehet, de az előbbit hagyhatja hosszabbra, ha azt szeretné, hogy kiemelkedjen. A lényege, hogy mindig ápolja! Az arcszőrzet trimmelése egyfajta férfias tudomány, ami bármikor jól jön, persze nem árt érteni hozzá. Ha esetleg nem úgy sikerül, ahogy megálmodta, forduljon borbélyhoz, tőle majd megkapja a professzionális segítséget!

További bejegyzések