A kabinbőrönd hivatalos méretei

kabinbőrönd
Kabinbőrönd

Aki még nem utazott repülőgéppel, az biztosan nem sokat foglalkozik azokkal az információkkal és szabályokkal, amelyeket be kell tartani a felszállási folyamat során. Az emberek másik csoportjának már ismerősen cseng a kabinbőrönd fogalma, hiszen nem lehet anélkül elfoglalni az ülőhelyet, hogy ezt be ne mutatnák az utasok a személyzetnek.

Rendszerint a súlyt, valamint a pontos méreteket is ellenőrzik ilyenkor, hiszen szigorúan szabályozott minden adat. Sőt, azt is fontos megjegyezni, hogy nem csupán a külső paraméterei, de a tartalma is átnézésre kerül, bár ez a dolog már kevésbé tartozik a témához.

Mindenesetre erősen ajánlott odafigyelni erre és olyan gondosan kiválasztani a kabinbőrönd konkrét típusát, amit magunkkal akarunk vinni, hogy később semmi esetre se legyen ezzel gondunk, hiszen ez akár kerékkötője is lehet a felszállásnak, ezt pedig senki nem kívánhatja magának. Rettentő kellemetlen lehet, amikor kiderül, hogy valami nem stimmel a kabinbőrönd méreteivel, hiszen a rendelkezésre álló idő kevés.

További bejegyzések