A sokoldalú és rendkívül érdekes Pocket Morphers

Pocket Morphers

Manapság a robotok, illetve az olyan játékok, amelyek több formát is magukra tudnak ölteni, nagy népszerűségnek örvendenek. Ez egyrészt köszönhető a különféle rajzfilmeknek is, de tény, hogy a gyerkőcöket nagyon el tudja bűvölni, ha egy meglévő dologból valami mást tudnak alkotni.

Éppen ezért, a Pocket Morphers megvásárlásával sem lehet mellélőni, hiszen a járművekké alakuló játékok egészen biztosan elnyerik minden gyerkőcök tetszését. A Pocket Morphers tagjai eredetileg számok, de építhető belőlük kisautó, tank, helikopter, motorcsónak és még jó pár járgány. Pontosabban még 6 féle jármű kelthető életre, ugyanis összesen 10 különböző Pocket Morphers létezik.

Például a 4-esből repülő lesz, míg a 6-os egy rakétavetőt rejt. Plusz érdekesség, hogyha valakinek 0-tól, 9-ig az összes számjegye és járgánya megvan, akkor egy robotot is megépíthet belőlük. Tehát, ha szeretne Ön is örömet szerezni az átalakuló játékok rajongójának, akkor ezzel biztosra mehet, hiszen egyenként is játszat velük, gyűjtheti ezeket és majd a Pocket Morphers robot is megszülethet.

Print Friendly, PDF & Email

További bejegyzések