A gyerekkori depresszió komoly figyelmet érdemel

Gyerekkori depresszió
Gyerekkori depresszió

Harmonikus kapcsolatban élünk a párommal, van egy első osztályos fiúnk. Nagyon jó tanuló, nincs is vele gond sohasem. Igaz, kicsit zárkózott gyermek, nehezen szerez barátokat magának. Ellenben, az utóbbi időben megváltozott a viselkedése, komor lett, étvágytalan és teljesen szokatlan kijelentéseket tett. A tanítónő kérésére felkerestünk egy gyermekpszichiátert, aki gyerekkori depressziót állapított meg. Sajnos mi sem értjük a párommal a dolgot, mert a kapcsolatunk jó, veszekedést, civakodást nem tapasztal a gyermekünk itthon, foglalkozunk is vele, szóval nem tudjuk miért alakulhatott ki a gyerekkori depresszió. A szakorvos szerint, több oka is lehet ennek. Iskolában, vagy baráti körben történhetett valami, ami ilyen hatással volt a fiúnkra. Azt is elmondta, hogy a gyerekkori depressziót lehet gyógyítani, de a jövőben még nagyobb figyelemmel kell lennünk iránta, mert a betegség visszatérhet érettebb korában, vagy esetleg felnőtt korban is. Mi úgy érezzük mindent megtettünk és mindent meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy fiúnk visszanyerje egészségét.

Print Friendly, PDF & Email

További bejegyzések